Blog

3 GYEREK, MUNKA ÉS HÁZTARTÁS MELLETT ÉLETMÓDVÁLTÁS???
2023.02.08 16:17
Tóth Hajnalka Zita
3 GYEREK, MUNKA ÉS HÁZTARTÁS MELLETT ÉLETMÓDVÁLTÁS???

Szándékosan egyedül álltam neki most a C9-nek, hogy Te is lásd, átlagos mindennapokba is beilleszthető!

Igen, akkor is, ha a gyereked reggelire lekváros kenyeret kér, akkor is, ha aznap elmehetnél egy szuper étterembe, és akkor is, ha a párodat a bevásárlás után elkapja a “de ennék egy jó hamburgert” érzés és egész úton hazafelé szagolgathatod az illatáradatot, Te meg ülsz ott az autóban büszkén és kitartóan egy nagy flakon vízzel a kezedben! :) 

Igen, igen, folyamatosan érnek majd a kísértések.
De mind legyőzhető!
Nem tudom hanyadik C9-em már ez a mostani, de rengeteg tervem van idénre és ebben nagy szerepe van most ennek a programnak is :)
Olyan jó érzés megint úgy igazán magamra figyelni, adni egy kis pihenőt a szervezetemnek, csak egészséges dolgokkal táplálni, tudatos lenni 0-24-ben!
SZÜLÉS UTÁN HOGYAN LETTEM ÚJRA ÖNMAGAM?
2023.01.25 16:24
Tóth Hajnalka Zita
SZÜLÉS UTÁN HOGYAN LETTEM ÚJRA ÖNMAGAM?

Szeretnéd újra azt a nőt látni a tükörben, amilyen a szülések előtt voltál?

Kerülöd a tükörbe nézést, a ‘mérleg’ vagy ‘testsúly’ szavak hallatán legszívesebben elsírnád Magad, a nadrágodat alig tudod összegombolni attól a rakott szoknya szerű valamitől, ami a hasad helyén lett?

Hidd el, pontosan tudom, hogy mit érzel…

Egy normál és egy ikres terhesség után gyűlöltem a testemet, amiben éltem…és ez minden napomra rányomta a bélyegét…az amúgy is sok lelkileg megemésztendő dolog mellé…

Bármennyire is zavart, amit látok és amit belül érzek emiatt, minden mást az elé soroltam, hogy változtassak ezen…

…azt hittem egy ideig, hogy az a normális, ha elfogadom, amilyen lettem, mert hát anyaként ez van…így is örülhetek, hogy rajtam nincs 20-30kg felesleg…

De nem tudtam elfogadni! És egyszercsak bekapcsolt bennem valami, hogy ennek véget kell vetnem, mielőtt rámegyek lelkileg, mielőtt szétesik a párkapcsolatom, mielőtt eltűnik az a nő, aki voltam…

Akkor jött az életembe ez a doboz. 

Olyan úton indított el, amivel visszataláltam önmagamhoz!

Elsőként segített visszanyerni az energiámat, eltűntetni magamról néhány zavaró kilót és centit.És nem, itt nincs vége. Ennél sokkal többet kaptam!

Mindenféle túlzás nélkül állíthatom, hogy a döntésem önmagam és a C9 doboz mellett -lassan 4 évvel ezelőtt- az életemet változtatta meg!

Van kiút! Képes vagy rá, hogy visszakapd a régi, sokkal jobban szeretett önmagad!!!

ELINDULT A FIT 2023! NE MARADJ LE!
2023.01.09 18:58
Tóth Hajnalka Zita
ELINDULT A FIT 2023! NE MARADJ LE!

2023 szóljon RÓLAD!

Ma elindult a fit kampányunk!

Hidd el, kis lépésekkel Te is hatalmas dolgokat tehetsz önmagadért!

Elkezdeni valami újat sosem egyszerű, de ha meghozod a döntésed, én itt leszek, hogy támogassalak az úton!

Tarts velünk és hozzuk ki Belőled is a legjobb formádat!!!

ÁLOMALAK? Lehetséges!
2023.01.06 16:28
Tóth Hajnalka Zita
ÁLOMALAK? Lehetséges!
ÁLOMALAK? Lehetséges! Csak RAJTAD múlik! 
Ha egy gépezet beindul, onnan nincs megállás????
(Na ez sem teljesen igaz…ha túl sok a pihenő, a leállás, akkor bizony baromi nehéz újrakezdeni????)
Ha nem tudod hogyan/mivel indulj neki egy egészségesebb életnek...
…keress és tarts velünk a 2023.január 09-én induló FIT kampányunkban????????
Személyre szabottan fogok Neked támogatást nyújtani, mellette pedig egy több száz (sőt lehet ezer) fős csapattal kezdheted az új életmódot!
Hidd csak el, hogy hatalmas energiák szabadulnak fel ilyenkor!????
És csapatban sokkal könnyebben veszed majd az akadályokat…
Mi kellhet még?????
Keress privátban a részletekért!????
DX4 - a legújabb FOREVER FIT program
2022.08.21 16:44
Tóth Hajnalka Zita
DX4 - a legújabb FOREVER FIT program

MEGJELENT MAGYARORSZÁGON IS A FOREVER LEGÚJABB FIT PROGRAMJA!

DX4 lázban ég a világ!

Ez a program, ahogy a nevéből is láthatod, csupán 4 napos, mégis egy hatalmas változás irányába képes mozdítani Téged.

Teljesen új táplálékkiegészítőket tartalmaz, amiket több, mint 3 évig teszteltek, mielőtt a termék a piacra került.

A fizikai jóllét elősegítése mellett mentális támogatást is kapsz a programban, így egy igazi test-lélek megújító csomagot vehetsz a kezedbe!

Induljon a RESTART, kezd el az utazásod a legjobb önmagad felé!

Mit adhatnak a FIT programok?
2020.02.14 21:47
Tóth Hajnalka Zita
Mit adhatnak a FIT programok?

Eddig is tudtam, hogy csupa jót teszünk magunkkal, akárhányszor végigcsináljuk valamelyik FIT programot.

Viszont csak most láttam igazán, mekkora hatással volt rám az elmúlt 5 hónap!

A gyerekekkel nézegettük a családi képeket és akkor jött a sokk!!!! Atyavilág!!!! Hogy néztem ki nyáron?! 
Lehet előnyösebb választás lett volna egy egyberészes fürdőruha

Igen, az az, ami “ápol és eltakar”! :)

Persze most sokan mondhatják, hogy jajjjj ott is vékony voltál, stb stb...

Ezt amúgy sokat megkapom, hogy Neked könnyű, mert vékony vagy!

Na tessék. 52kg. Vékony, persze. Csak a hasam a 2 szülés után inkább egy rakott szoknyára hasonlított, mint egy női hasra.

Egyáltalán nem volt könnyű. Utáltam.

Augusztusban viszont jött a C9, amivel egy új életmód köszöntött be.

Utána is megmaradt a rendszeres sport, és az étkezésekre is igyekeztünk minél jobban odafigyelni. 

Ősszel végigcsináltunk egy F15 programot, a jó időnek köszönhetően többször is tudtunk bicajozni a közeli erdők mentén. Szuper élmény volt! 

Pár napja pedig egy újabb C9 programot tudhatunk a hátunk mögött. 

Az elmúlt 5 hónap eredményét a képeken láthatjátok.
Én boldog és elégedett vagyok! 

De voltunk az 5 hónap alatt moziban, ahol általában annyi popcorn-t eszek, amennyi éppen belémfér , voltunk bulikban, ahol ittunk alkoholt és néha becsúszott 1-2 gyorskaja is. 

Az életmódváltás nem azt jelenti, hogy soha többé nem ehetsz meg néhány olyan finomságot, amihez kedved van! Egyáltalán nem!

 Viszont odafigyelsz magadra, rendszeresen mozogsz, figyelsz a sok folyadékra és az esetek többségében az ételekre, azok minőségére és mennyiségére.

Nem olyan nagy dolog ez! Csak el kell kezdened!!! 

Elszántad végre magad?! 

Forever F15 tapasztalat - EREDMENYEK
2019.11.21 21:36
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - EREDMENYEK

Szuper volt az elmúlt 15 nap! Aki a C9-et már végigcsinálta, annak az F15 simán menni fog!

Az edzéstervek videó formában elérhetőek, ami nagy segítség, hogy ne a füzetet kelljen 2 gyakorlat között olvasgatni.

Közösen végigcsinálni egy újabb FIT programot nagyon szuper élmény volt!

Az étrendkiegészítők pontos, precíz szedése, adagolása az én feladatom volt, de szívesen vállaltam.

A reggeli mérőszalagozásnál kb. minden tételnél visszakérdeztem, hogy “Tényleg?” Minden egyes mínusz centinek nagyon örültem! Zoli mínuszainak is!!!
Nem volt megerőltető a 15 nap, sőt... Jó, a kezdetekben voltak intenzív izomlázak, de legalább érezhető volt, hogy csináltunk valamit.

Még mindig van csiszolnivaló, de úgy gondolom a rendszeres sport és a körültekintőbb étkezés meghozza majd ezt az eredményt is.

Összességében azt tudom mondani, hogy ezt is megérte végig csinálni, odafigyelni, rendszert vinni és tartani a mindennapjainkban.

Forever F15 tapasztalat - 15.nap
2019.11.21 21:18
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 15.nap

A program utolsó napja ☺️ Ismét egy pihenőnap. Ez már annyira rutinszerűen telt az előző 14 nap után.

Tudtuk, hogy a programnak vége, de azt is, hogy sok hasznos napi rutinnak - amit a C9 és az F15 során rendszeresítettünk - nincs vége, folytatjuk!

Persze jó lesz egy kis könnyebbség, hogy időnként bármit lehessen enni-inni, ha úgy tartja kedvünk!

De az tuti, hogy sokkal jobban figyelünk majd a mennyiségekre és az is elképzelhető, hogy nem is fogunk vágyni “tiltott” dolgokra, mert már nem lesznek tiltottak.

A sport megmarad, már el is terveztük, innentől mi lesz a rendszer.
Holnap reggel kezdjük is a méricskélés után!

Forever F15 tapasztalat - 14.nap
2019.11.20 21:15
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 14.nap

Utolsó kardiónap a program alatt. Mivel reggel még jól esett tovább feküdni az ágyban, az edzést felváltva oldottuk meg.
Ameddig én gyalogoltam a futópadon, Zoli kint játszott a kertben a gyerekekkel.
A délutáni alvás alatt pedig Zoli sétált-futott 90 percet! Ez igen!

De a nap, sőt az egész F15 legkedvesebb mondata az volt, amikor Zoli egyszer csak ezt mondta:
Megvolt az áttörés! Nagyon jól esett a mai edzés, tényleg remekül kikapcsolt!

Ezért kezdtük el, ezért vágtunk bele, legalábbis nekem ez volt a legfőbb célom vele, hogy a sport, a mozgás öröme ismét mindkettőnk életének részévé váljon!

Forever F15 tapasztalat - 13.nap
2019.11.19 16:56
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 13.nap

A mai ezdésprogramra már tervezetten a gyerekekkel készültünk. Megbeszéltük velük, hogy nézhetnek minket, utána pedig mi nézzük őket, amikor táncolnak.

Egy ideig nyugodtan ücsörögve néztek, aztán néha-néha úgy döntöttek utánoznak minket, sőt volt nehezített pályás hasizom-gyakorlat is, mert Lottika rám feküdt közben...

Igazi kis színfolt volt a napunkban a családi edzés.

Ebédre és vacsorára Zoli isteni finom édes-savanyú csirkét készített. Nyami!!!

Forever F15 tapasztalat - 12.nap
2019.11.19 16:54
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 12.nap

Ismét pihenőnaphoz érkeztünk, ami Mindenszentek napjára esett, ezért az előző évekhez hasonlóan ma is megvártuk, hogy besötétedjen és a gyerekekkel együtt kimentünk a temetőbe, hogy gyertyákat gyújtsunk és megemlékezzünk a szeretteinkről.

Fontosnak tartom, hogy minden évben közösen menjünk és a gyerekek is részesei legyenek a hagyománynak. Most ugyan még csak a gyertyagyújtásról, gyufaelfújásról szól nekik ez a nap, de szépen lassan megtanulják majd, hogy a megemlékezés is az életünk része.

Forever F15 tapasztalat - 11.nap
2019.11.11 21:55
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 11.nap

Ma ismét edzésnap volt, nagyon élvezem a közös sportot, jókat nevettünk együtt és időnként egymáson! Szórakoztató és egészséges!

Ugyanakkor bevallom, a mai napon leginkább a Forever üzleti utamon volt a fókusz, Supervisor lettem, ami hihetetlen jó érzéssel töltött el :) 

Fantasztikus érzés, amikor a kitűzött célod megvalósul!
Még fantasztikusabb, amikor számomra még teljesen ismeretlen emberek velem együtt örülnek, érezhetően szeretettel gratulálnak.
Megkönnyeztem a mai napot!!!

Forever F15 tapasztalat - 10.nap
2019.11.11 21:50
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 10.nap

Már a program 2/3-nál tartunk! Gyorsan és kellemesen teltek el az elmúlt napok!

Jó érzés odafigyelni magunkra, helyesen táplálkozni, sportolni ☺️ Hogy ez eddig miért nem volt így?! Pedig nem is olyan nehéz! Csak el kell határozni! Minden nap! 

Edzésterv szerint pihenő, szerintünk munka ezerrel.

Azért a nap végére egy gyertyafényes vacsora is belefért! 
Kalória a megengedett határon belül, felespohárban natúr és berry aloe gél! 

Forever F15 tapasztalat - 9.nap
2019.11.02 15:53
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 9.nap

Ma is korábban kelt mindenki, így megint néztek minket a gyerekek.
De a futópad és a lépcsőzőgép látványa nem volt olyan ismeretlen számukra, mint a tegnapi edzés! Sőt, ők is tettek pár lépést.

Ma volt a program tisztítónapja, ami annyit tesz, hogy ma kimaradt az ebéd. Azt hittem rosszabb lesz, de volt mivel lekötnöm a figyelmem, hiszen dolgoztam egész nap, alig tűnt fel, hogy egy étkezés kimaradt. Amikor eszembe jutott, ittam egy nagy pohár vizet és folytattam a munkám.

Forever F15 tapasztalat - 8.nap
2019.11.02 15:50
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 8.nap

A reggelünk nagyon mókás volt. Időben felkeltünk, hogy a mai edzésprogramot még a gyerekek ébredése előtt meg tudjuk csinálni, de anyukám már ébren volt, így egy nézővel indultunk. ☺️

Hamarosan megérkezett a másik mama is, majd felébredtek a gyerekek, félidőben már 5 nézőnk volt. ☺️

A gyerekek kikerekedett szemmel, mozdulatlanul figyeltek bennünket, látszott rajtuk, hogy nem igazán tudják hová tenni mit is csinálunk tulajdonképpen...
Eddig minden edzésünket olyan időpontokra időzítettük, amikor ők aludtak, így érthető volt a meglepődés ☺️

A végén megdícsértek, hogy ügyesek voltunk!
(Meg is érdemeltük, ma már ment a 3 sorozat)

Már a program felénél járunk! Közben továbbra is sok finomságot eszünk-iszunk, mégis a mérlegre állva elégedetten konstatáljuk, hogy a súlyunk csökken, sőt a tükörbe nézve is egyre jobb a helyzet. ☺️

Forever F15 tapasztalat - 7.nap
2019.11.02 15:32
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 7.nap

Már egy hete tart az F15 program.

Nagyon élvezzük, könnyedén betartható minden, akár nyugis a napod, akár rohanós, simán be tudod illeszteni!

Néha enne az ember 1-2 finomságot, de szerintem csak az agyunk próbálkozik kísérteni, mert az étrend teljesen elegendő mennyiséget tartalmaz.

A mai pihenőnapot egy szaunázással koronáztam, így mára is jutott bőven izzadás, de csak csendben, relaxálva ☺️ Imádom ☺️

Azért ezeken a napokon is vannak, akik edzenek, a gyerekek bicajoznak, rohangálnak, táncolnak... A mainál nem volt nálam a telefon, hogy fotózzam őket, de volt bőven, amiből összeállíthattam a kis montázst.

Forever F15 tapasztalat - 6.nap
2019.10.27 13:26
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 6.nap

F15 6.nap

Csodaszép őszi napunk volt, Zoli javaslatára biciklizni mentünk délután. Anyukám vigyázott a gyerekekre, így időkorlát nélkül indulhattunk a kis túránkra☺️
A látvány fantasztikus volt, a levegő kellemes meleg, nagyon jól éreztük magunkat miközben 21km-t tekertünk. ☺️

Forever F15 tapasztalat - 5.nap
2019.10.27 13:23
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 5.nap

F15 5.nap

Reggelre eltűnt az izomláz! Szuper!
Ma is pihenő napunk volt, ezek a napok nagyon könnyedén telnek.

A C9 alatt már megtanulhattuk, hogy mik azok az alap dolgok, amikre érdemes odafigyelni ahhoz, hogy egészségesen éljük a mindennapjainkat.
Az F15 ezt viszi tovább, segít fenntartani a rendszert a táplálkozás, megfelelő mennyiségű víz fogyasztás terén és kiegészíti egy fokkal komolyabb ezdéssel, mozgásformával.
Már nagyon várom a holnapot, újabb kardiónap lesz!

Addig is készítettem egy képet egy gyors és FIT tízórairól. Kiváló, ha sietned kell!

Forever F15 tapasztalat - 4.nap
2019.10.27 12:19
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 4.nap

A gyerekek itthon, kicsit hamarabb kezdtük az őszi szünetet, mert valami köhögős nyavalyát összeszedtek, így most gyógyítókúra van itthon.

Akinek van gyereke, az tudja, hogy ezek meg tudják duplázni/triplázni a napi teendőket.
Így nehezített pályán indultunk, valahová akkor is be kell illeszteni a mai napra eső edzést! Egy megoldás maradt, korábban kell felkelni! Nem mondom, hogy repesett a szívünk érte, de olyan nincs, hogy kihagyjuk ☺️

Ma már a Kezdő Edzésterv 2 következett. A tegnapi izomlázból kiindulva kétkedve tekintettem a mai nap elé, sikerül majd egyszer is leguggolnom? ☺️

A piros krém ma is alap volt. Sokkal könnyedebben jöttem le a lépcsőn, miután bekentem a combom ☺️
A bemelegítésnél még voltak pillanatok, amikor kikerekedett a szemem, de utána egészen jól bírtam a 2 sorozatot ☺️

Igen, a képkészítés edzés után volt, azért vigyorgok ennyire és igen, előtte azért lezuhanyoztam és hajat is mostam ☺️

Forever F15 tapasztalat - 3.nap
2019.10.24 14:50
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 3.nap

Ez a nap az F15 füzet és a naptár szerint is pihenőnap volt, ezért reggel addig aludtunk, ameddig jól esett. (Pontosabban ameddig a gyerekek hagytak minket aludni)

Ma még erősebb izomlázam volt! A gyerekekhez leguggolni minden egyes bilizéskor igencsak nehézkes volt. De jókat nevetgéltünk, hogy anya most olyan, mint egy öreg néni.

Csatoltam egy fotót Nektek pár finomságról, amiket a napokban ettünk-ittunk. Készítettünk lazacot zöldséges rizzsel, préseltünk friss zöldség- és gyümölcsleveket, ittunk turmixot és még egy brassói is belefért, figyelve a megengedett kalóriamennyiségre. Ilyenkor mindent méricskélek a mérlegen.
Mindezek mellé pedig természetesen szedtük az F15 dobozban található szuper táplálékkiegészítőket!

Forever F15 tapasztalat - 2.nap
2019.10.24 14:46
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 2.nap

Huhhh, reggelre volt csak igazán izomlázam!!! Nem is gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom érezni, mert egyáltalán nem voltak megerőltetőek a tegnapi gyakorlatok, igyekeztem a lehető legszabályosabban végigcsinálni. Most úgy érzem sikerült, érzem minden egyes izmomat!

Persze nem estem kétségbe, sőt örültem, mert tegnap még kicsit aggódtam is, hogy olyan kevésnek tűnt az a 2sorozat...

Piros krém elő (Aloe Heat Lotion), bemelegítés a videó szerint és már indulhatott is a mai 1óra kardió! 
Lépcsőzőgépet választottam, Zoli pedig 1órát gyalogolt mellettem. Nagyon büszke vagyok rá!
Lefotóztam Nektek az F15 füzetből a 15napos edzés ütemezést.

Forever F15 tapasztalat - 1.nap
2019.10.24 14:42
Tóth Hajnalka Zita
Forever F15 tapasztalat - 1.nap

Már előző este teljes izgatottság fogott el. A füzetet még egyszer átolvastam, tudatosan készültem az elkövetkező 15napra. Garcinia tablettákat bekészítettem az èjjeli szekrényünkre, ébresztő 20perccel korábbra állítva, ez a C9-nél is bevált ☺️

A reggel nem volt éppen zökkenőmentes, mindhárom leányzó hisztizett egy sort oviba indulás előtt, megadva a kellő szívverést a nap indulásához☺️


Amint ezen átlendültünk, Therm kapszula be, méricskélés, átöltözés, és indulhato
tt is az F15 Kezdő Edzésterv 1! Szuper videók találhatóak a foreverfit15.com oldalon, bemelegítés, edzéstervek, levezetés! Csak csinálni kell! ☺️ Együtt edzeni pedig kifejezetten jó! ☺️

Az egész napunk könnyedén telt, estére jó kis izomlázam volt az egész combomban, a karomban és a fenekemben is ☺️

C9 után 6 héttel
2019.10.04 13:12
Tóth Hajnalka Zita
C9 után 6 héttel

C9 után 6 héttel - még mindig lendületben

Azt kell, hogy mondjam, fantasztikusan érzem magam, tele vagyok energiával ☺️ A C9 újra megszerettette velem a sportolás, rendszeres mozgás örömét, heti minimum 5x edzek 60percet, leginkább az emelkedőn gyaloglás vált favorittá, hiszen közben még dolgozni is tudok ☺️ Szeretem a lehető leghatékonyabban kihasználni a rendelkezésemre álló időt!

Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy bátran vágjon bele a C9-be, szuper úton fog elindítani, feltölt, lendületet ad és ha igazán akarsz változtatni, folytatni fogod a 9 nap után is a helyes szokásokat ☺️ Most is éppen gyalogolok!

Az ezerarcú FIRST
2019.10.03 23:49
Tóth Hajnalka Zita
Az ezerarcú FIRST

Összegyűjtöttem Nektek, hogy mennyi mindenre használjuk a First spray-t! ☺️

☑️ Az egyik kedvencem, hogy a lányok haját hajmosás után ezzel fújom be, kicsit be is dörzsölöm a fejbőrükbe, majd még 1-2fújás és a kifésülést nagyban megkönnyíti
☑️ A saját hajamat is fújom vele hajmosás után, erősítés és könnyebb kifésülés céljából
☑️ Horzsolásokra, csípésekre, kiütésekre is fújjuk, majd, ha beszívódott, kenjük Propolis krémmel
☑️ Ha érzem, hogy elkezd kaparni a torkom, rögtön fújom is, naponta többször, így hamar meg is szűnik a probléma
☑️ Lilinek és magamnak is használtam már fülcseppként is. (Gyógyszertárban vettem kicsi fülcseppes flakont hozzá)
☑️ Nyáron napozás után mindenkit befújunk vele, nyugtatja, ápolja a bőrt, szép barnák voltunk ☺️
☑️ Reggel és este ezzel törlöm át az arcom tonik helyett
☑️ Ha eldugul az orrom, szintén ezt használom. Nem a legkellemesebb élmény, pár másodpercig csíp rendesen, viszont szuperül kidugítja az orromat ☺️
☑️ Égésre, leégésre és vérzéscsillapításra is ezt használjuk

Az ideális anyagcsere
2019.09.24 17:08
Tóth Hajnalka Zita
Az ideális anyagcsere

Amit az ideális anyagcseréről tudni érdemes

Anyagcserének nevezzük azt a komplex folyamatot, amely a szervezet számára szükséges tápanyagok felvételével, átalakításával és a már nem hasznosítható anyagok (bomlástermékek, salakanyagok) leadásával fenntartja a szervezet működését és biológiai egyensúlyát.

A sejtek anyagcseréjük során szénhidrátokat, fehérjéket és zsírokat égetnek el, ezekből termelik az élettani folyamatokhoz szükséges energiát.

Vannak hormonok, amelyek fontos szerepet játszanak az anyagcserénkben. Az inzulin és a glukagon párban lévő hormonok, az anyagcsere ellentétes erőit képviselik, amikor az egyik szintje felmegy, a másiké leesik. Ennek következtében szervezetünkben vagy a zsírtárolás vagy a zsírégetés dominál.
Amíg az inzulin eljuttatja a vércukrot a sejtekhez, feltölti az izmokban és a májban lévő szénhidrátraktárakat, majd minden felesleges vércukrot zsírrá alakít és és testzsírként eltárol, a glukagon szükség esetén kinyitja ezeket a raktárakat és elhasználja, elégeti a felesleges testzsírt, hogy abból energiát állítson elő.

A napi energiaszükséglet 3 összetevőből áll: az alapanyagcsere energiaértékéből, a táplálék feldolgozásához szükséges energiaértékből és a fizikai aktivitáshoz szükséges energiaértékből.

Az alapanyagcsere a belső szervek - így a tüdő, a bélrendszer, a keringés, az agy - működéséhez felhasznált energia azon mennyisége, amire a szervezetnek szüksége van nyugalomban ahhoz, hogy az alapvető élettevékenységek működhessenek. Ezt sok tényező befolyásolja, mint a nem, az életkor, a testzsír-százalék, a hormonháztartás, a stressz, az alvás, a betegségek, a gyógyszerek, a táplákozás vagy az életmód.

Az elfogyasztott élelmiszerek feldolgozásához is energiát használ a szervezet. Az alapanyagcsere csökken éhezéskor, a szervezet így védi önmagát.
A burgonya, a tej, a sajt fogyasztása, valamint a vitaminok és ásványi anyagok hiánya lassítja az anyagcserét.
Egyes élelmiszerek viszont serkentik azt. Ilyen a kávé, a chilli, a bors, a gyömbér, a szerencsendió, a ginzeng, a sütőtök, a zeller, az alga, a méz, a rozmaring, a bazsalikom, az oregánó, a mustár, az uborka, az alma, a citrom, az avokádó.
Az elfogyasztott rostok 30%-kal is képesek felgyorsítani az anyagcserét. Ezért is ajánlott naponta 25-30gramm rost fogyasztása rostdús zöldség vagy gyümölcs formájában.

A megfelelő folyadék, a tiszta víz bevitele is fontos, mert ha a szükségesnél kevesebb folyadékot iszunk, az lassítja az anyagcserét. A szervezet folyadékszükséglete függ kortól, nemtől, aktuális állapottól. Egy felnőtt ember ideális folyadékfogyasztása átlagosan minimum 3 dl/10 kg naponta. Ez fizikai munka, sportolás, kánikula idején akár a duplája is lehet.
Az energiaitalok rendszeres fogyasztása nem ajánlott, mert a bennük lévő nagy adag mesterséges anyag és cukor felborítja a vércukorszintet, hosszabb távon káros hatással van a szív- és érrendszerre, a bélre, az anyagcsere-folyamatokra.
Viszont egy csésze jó minőségű kávé, zöldtea, fűszernövényekből készült tea - mint a mályva, a borsmenta, a fahéj, a szegfűszeg, az édeskömény, a citromfű - ugyancsak az anyagcsere folyamatokat segítik.
A koffein stimulálja a központi idegrendszert, és 5-8%-kal serkenti az anyagcserét, a zöldteában található antioxidánsok akár 17%-kal növelhetik a zsírégetést.

Az anyagcsere folyamatokra a fizikai aktivitáshoz szükséges energiaégetéssel tudunk a leginkább hatni. Amikor izommunkát végzünk, rögtön energia szabadul fel. Extra mozgással vagy edzéssel azonnal plusz kalória ég el. Rendszeres edzéskor az izom mennyisége megnő, így több energiára van szükség a megnőtt izomtömeg mozgatására, és persze emelkedik az anyagcsere-szükséglet is. Mérések bizonyítják, hogy az izmok háromszor annyi kalóriát égetnek el, mint a zsírsejtek.

A napi energiaszükséglet számítása

A napi energiaszükségletet nem a tényleges, hanem az ideális testsúlyhoz célszerű számítani.
A napi energiaszükséglet fizikai munkavégzés nélkül: ideális testsúly x 28-30kcal.
A többletigény könnyű fizikai munka esetén +30%, a közepes nehézségi munkáknál +50%, nehéz fizikai munkát végzők esetében +100%.

8 tipp az ideális anyagcseréhez

1.) Számold ki, hogy mennyi enerigiára van szükséged!

2.) Számold ki, hogy mennyi kalóriát fogyasztasz el naponta! Tanulmányozd az ételek összetevőit, miben található sok szénhidrát, zsír, fehérje, ásványianyag, rost, és nézd meg melyiknek mennyi a kalóriaértéke.

3.) Határozd el, hogy milyen ütemben, hogyan vezetsz be 1-1 változást! Ha valamilyen betegséged vagy egészségügyi problémád van, mindenképpen konzultálj orvossal, mielőtt változtatsz!

4.) Sokszor egyél, de keveset! Az egyik legnagyobb tévhit, hogy úgy próbálunk meg fogyni, hogy kihagyunk egy-egy étkezést. Gyakoribb, három óránkénti, kisebb étkezésekkel egyensúlyban marad a vércukorszinted, egész nap pörgésben tarthatod az anyagcserédet, mert amikor eszel, fokozódik a szervezet kalóriafelhasználása. Ha túl ritkák az étkezések, akkor a szervezeted az energia elraktározása céljából lelassítja az anyagcserét, ráadásul az ingadozó vércukorszint éhséget okoz, és a következő étkezésnél hajlamosabb leszel többet enni a kelleténél. Az étkezések lehetőség szerint legyenek jó minőségű alapanyagokból készült, alacsony kalóriatartalmú, fehérjedús, vitaminokban, rostokban gazdag élelmiszerek!

5.) Figyelj oda a megfelelő folyadékfogyasztásra!

6.) Kezdd el bevezetni az életmódodba a mozgást! Már napi 20perc séta sokat dob az anyagcseréd pörgetésében. Találd meg azt a mozgásformát, ami a legjobb Neked!

7.) Pihend ki magad! Lehetőleg annyit aludj, amennyire szükséged van. A fáradtság is lassítja az anyagcserét.

8.) Adj időt magadnak! Legyen “énidőd”, amikor feltöltődsz! Lehet ez a mozgás is. Legyen jó kedved, érezd jól magad! Nevess sokat, a nevetés is kalóriát éget! ☺️

Rendszeres mozgás = belső harmónia
2019.09.20 17:04
Tóth Hajnalka Zita
Rendszeres mozgás = belső harmónia

A sport feltölt! Szánj magadra időt!

Az előző néhány napban kimaradt a sport, amit azonnal megéreztem. Közbeszólt egy kis nàtha - ami az eddig megszokottnál jóval hamarabb megszűnt ☺️ - majd egy esküvő, aztán az esküvő kipihenése. ☺️
Hétfő reggel már alig tudtam felkelni, sőt egész nap kedvetlen és feszült voltam, belülről pedig piszkált a lelkiismeret furdalás is, hogy napok óta nem vagyok képes időt szánni a sportra és ezáltal magamra.
El is határoztam, hogy kedd reggel, ha törik, ha szakad, lesz sport.
Természetesen még nehezebben másztam ki az ágyból, még kósza gondolatok is kavarogtak a fejemben, hogy inkább visszafekszem ☺️ De erőt vettem magamon, és gyalogoltam 40percet emelkedőn!
Utána -sőt már közben is- úgy éreztem magam, mintha kicseréltek volna! Egész napra lendületet kaptam, szuper volt!
Mindenkit bíztatok, szánjon időt a mozgásra, szánjon időt a belső harmónia megteremtésére!

Töltődjünk fel a C9 program segítségével még a tél előtt!
2019.09.09 14:17
Tóth Hajnalka Zita
Töltődjünk fel a C9 program segítségével még a tél előtt!

"A fittség nincs korhoz vagy nemhez kötve! Mindenki részese lehet, aki hajlandó tenni érte."

Kezdetnek tökéletes választás a C9!

Tegyük meg az első lépést egy energikusabb, egészségesebb önmagunk felé! Töltődjünk fel még az őszi-téli hidegek előtt, hogy ne a megfázásokra és betegségekre kelljen koncentrálnunk, hanem az őszi színes levelekre, a havas téli táj meseszép látványára! :)

További részletekért kattints az alábbi linkre!

https://forever-fit.hu/mit-tartalmaz-a-forever-c9-eletmod-program-csomag

Forever C9 tapasztalat - 10.nap
2019.09.03 17:01
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 10.nap

Az eredmények!

Szuper érzés volt mérlegre állni és végre 50kg alatt látni a számokat :) Már ezért megérte az elmúlt 9 napot végigcsinálni! :D

De nem csak annyit kaptunk a programtól, hogy megszabadultunk néhány kilótól.

  • Rádöbbentünk, mennyi felesleges kalóráit visz be az ember a szervezetébe, ha nem figyel a táplákozásra.
  • A tudatos ételkészítéseknek köszönhetően minden étellel jól laktunk, mégsem terheltük meg a gyomrunkat.
  • Sokkal több zöldséget és gyümölcsöt iktattunk a napjainkba, mint ezt megelőzően, ennek köszönhetően Zolinak a program során egyszer sem volt gyomorsav problémája, pedig korábban mindennapos gondot jelentett.
  • A vízből legalább dupláját ittuk, mint a C9 előtt. Folyton WC-re jártunk :) De egyáltalán nem volt megterhelő többet inni és odafigyelni sem akkora ördöngősség :)
  • Minden nap sportoltunk, legtöbbször a gyerekek társaságában és szuper élményekkel gazdagodtunk, miközben égettük a kalóriákat :)
  • Rengeteg energiánk lett, egész nap úgy éreztem magam, mint a mókus a Túl a sövényen c. mesében :)

Célunk a kialakult helyes életmódbeli szokásokat továbbra is fenntartani, odafigyelni arra miből és mennyit eszünk, sok vizet inni és rendszeresen sportolni, de néha azért fogunk enni sütit és egyéb finomságokat is! :)

A kávézás hangulata nagyon hiányzott a 9 nap alatt, ezért ez visszakerül a mindennapjainkba, viszont mivel nem a koffein hiányzik, valószínűleg áttérünk a koffeinmentes kávéra.

Sajnos a méricskélés eredményei csak Zolinak vannak meg, nála a füzetet használtuk, én az applikációba írtam be mindent és nem mutatja a kiinduló adataimat... Annyit tudok, hogy összességében 7,5cm ment le rólam és 1,4kg. Zolinál pedig összesen 11,5cm és 4,2kg! 

Csak ajánlani tudom mindenkinek! Azoknak is, akik fogyni szeretnének és azoknak is, akik energiára vágynak!

Hamarosan belevágunk az F15 programba is, érkezek majd a tapasztalatokkal! :)

Forever C9 tapasztalat - 9.nap
2019.09.02 13:55
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 9.nap

Az utolsó nap!

Reggel tudatosodott bennem, amikor a füzetben átlapoztam a 9. naphoz, hogy ma már ebédre is lehet enni egy 300kcal-ás ételt! :) Húslevest ettünk!

Ez a nap is tartogatott kihívásokat, délután kimentünk a gyerekekkel a búcsúba körhintázni. Mindenfelé tiltott ételek :D Cukorkaárusok, lángossütő, hamburger, VATTACUKOR!!! Gyerekkorom óta a kedvencem...Most csak a lányok ettek, aranyosak voltak, ahogy tömték magukba :)

Vacsorára rakott karfiolt készítettünk.

Büszke vagyok mindkettőnkre, mert a szabályokat betartva, eltökélten, a kísértésekkel nem törődve VÉGIGCSINÁLTUK!

Holnap reggel újra mérlegre állunk és megmutatom a mért eredményeket! :)

Forever C9 tapasztalat - 8.nap
2019.09.01 15:26
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 8.nap

Az akaraterőnk ma is átment a teszten!

A napunk könnyedén, rutinszerűen telt, részünkké vált a C9.
Tegnap dupla adag Thai ételt készítettünk, hogy ma ne kelljen főzni, ma csak melegítettük az ebédet.

Estére összeültünk a családdal társasjátékozni. Általában egy ilyen estén előkerülnek a rágcsálni- és nassolnivalók, szénsavas üdítők, koktélok. Most is így történt, de csak nézők voltunk. ☺️
A játék így is remek élmény volt és nagyon büszke vagyok mindkettőnkre, hogy ma sem csábultunk el! ☺️

A kép még a C9 dobozok kibontásakor készült, akkor még nem is gondoltam, mennyi plusz energiám lesz a program alatt! ☺️

Forever C9 tapasztalat - 7.nap
2019.08.31 15:42
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 7.nap

Kísértések legyőzve!

A mai délelőtt szülinapi zsúrra voltunk hivatalosak a gyerekekkel egy játszóházba. Képzelhetitek, rágcsálnivalók, sütemények, pogácsák, pizza, torta :D

Azt hittem nehezebb lesz ellenállni, de büszkén jelentem, mindketten remekül álltuk a sarat :) A gyerekek tömték magunkba a sok finomságot, mi pedig ittuk az ásványvizet :)

Amikor hazajöttünk, úgy döntöttünk, megcseréljük a vacsorát és az ebédet, most ebédre készült el a 600kcal-ás étel, vacsorára ittuk a shake-et.

Thai jellegű, zöldséges egytálételt készítettünk csirkemellfilével. A nagyobb tányéron lévő a normál adag, de ránézésre tudtam, hogy képtelen leszek ennyit enni belőle :D

Forever C9 tapasztalat - 6.nap
2019.08.30 14:04
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 6.nap

A program 2/3-a mindjárt teljesítve!

Az előző napokon mindig csak délután/este jutott időnk a 30perc mozgást beiktatni, ma volt alkalmam megcserélni és már a délelőtti órákban futottam-gyalogoltam egyet. Aki teheti, tegye reggelre, délelőttre a mozgást. Felpörgetett az egész napra és nem is piszkált belülről a gondolat, hogy még a mozgás….ki nem maradjon :)

Lehet mosolyogtok rajta, de ma is gyros volt a vacsora :) Viszont holnapra már megvan az új terv! :)

A képen a 9 napra kiporciózott táplálékkiegészítőket látjátok(Fiber, Garcinia Plus és Therm). Természetesen már alig van belőle :)
Ha kíváncsiak vagytok mik ezek a kapszulák és mire jók, az alábbi linkre kattintva olvashattok róla:
https://forever-fit.hu/mit-tartalmaz-a-forever-c9-eletmod-program-csomag

Forever C9 tapasztalat - 5.nap
2019.08.30 14:03
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 5.nap

Energiabomba lettem :D

Egész nap pörgök, úgy érzem magam, mint a mókus a Túl a sövényen című mesében!!! :)
Régóta nem éreztem ennyi energiát magamban, nagyon-nagyon fel vagyok dobva!
A tegnapi vacsora annyira bejött mindkettőnknek, hogy ma is ugyanezt készítettük el, természetesen ma már csak két főre. :)
A mai napot sem szeretném kép nélkül hagyni, így most a tízórainkat mutatom meg, ami a 9 nap alatt állandó.
1dl víz + 1dl mandulatej + 1 csomag Fiber

Forever C9 tapasztalat - 4.nap
2019.08.28 12:14
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 4.nap

Majdnem a program felénél! :)

Ugyanolyan könnyedén telt a napunk, mint a tegnapi. A legnagyobb figyelmet az esti vacsoránk összeállítása igényelte :D Igazán precízek voltunk, minden összetevőt mérlegre tettünk, sőt az elkészült ételt is mérleggel osztottuk szét, mert ma 3 felnőttre készült a vacsora. A vendégünk is FIT menüt kapott és elismerően nyilatkozott :D

Kíváncsiak vagytok mi volt?

Gyros tál rozmaringos steak burgonyával. Csatoltam a képet :)

Recept elérhetősége: https://forever-fit.hu/etel-receptek-a-Forever-C9-FIT-programhoz

Forever C9 tapasztalat - 3.nap
2019.08.27 13:52
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 3.nap

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ma már nyoma sem volt rosszullétnek! :)

Ezen a napon az aloe gélből már csak negyedannyit írt elő a program, viszont már nem csak ebédre ihattunk Lite Ultra shake-et, hanem reggelire is.

Vacsorára pedig kreáltunk egy isteni finom, egészséges pizzát, ezt láthatjátok a képen! A tésztája karfiolból készült!

Mozgásnak Zoli ismét kerti munkát, én az úszást választottam.

A receptet az alábbi linkre kattintva találjátok:
htthttps://forever-fit.hu/etel-receptek-a-Forever-C9-FIT-programhoz

Forever C9 tapasztalat - 2.nap
2019.08.26 16:37
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 2.nap

Ezt is megcsináltuk!

Hajnalban kicsit hányingerem lett, majd délelőtt rohantam is egy “körre” a WC-re, utána viszont mintha elvágták volna, semmi bajom nem volt egész nap, sőt könnyebb volt, mint az első.

Zolinak semmi baja nem volt. :D Valószínűleg nekem az éjszakai rohangálás kavarta fel a gyomromat, mert éjjel valamiért többször megébredtek a picik.

Vagy az én szervezetem így méregtelenít. :D

Nem akartam senkit megrémíteni, de ez is a naphoz tartozott, így teljes.

Sportnak ma mindketten az úszást választottuk, így ezt az időt is a gyerkőcökkel tudtuk tölteni, ők pancsoltak, mi úsztunk.

A képen a vacsoránkat látjátok. Saláta, káposzta, uborka és 1-1paradicsom. A csajok ebből is lelkesen csipegettek. :)

Egyik nap sem ittunk kávét, nem is hiányzott -napi 2 a megszokott -. Helyette 3l felett volt a vízfogyasztás!

Forever C9 tapasztalat - 1.nap
2019.08.25 15:03
Tóth Hajnalka Zita
Forever C9 tapasztalat - 1.nap

Túl vagyunk az első nap gyötrelmein. Csak viccelek :D Egyáltalán nem volt vészes.

A képen láthatjátok a reggelinket, alig bírtuk megenni, pedig csak egy kígyóuborka és 2db paradicsom volt az egész.

Tízóraira a Fibert 1dl víz+1dl mandulatejjel ittuk, ebédre a Lite Ultra-t 2dl vízzel.

Délután nyers brokkoli és uborka volt a rágcsálnivaló, amiből a gyerekek is lelkesen elcsentek néhány falatot. :)

Zoli egész nap a kertben dolgozott, így bőven túlteljesítette a napi 30perc mozgást, én a gyaloglást választottam.

Vacsorára almát és nyers salátát ettünk.

Nem éheztünk, simán lehetett bírni, de azért várjuk a 3.napot, hogy valami húst is ehessünk. :)

Forever Ultra Lite reggelire
2019.08.21 16:34
Tóth Hajnalka Zita
Forever Ultra Lite reggelire

Hónapok óta ezzel indul a reggelem.

Gyorsan elkészíthető, gyerkőcök mellett is mindig jut rá idő! Ennek a finom shake-nek köszönhetően végre minden nap időben reggelizem és megfelelő tápanyagokkal indulnak a napjaim. Vége a délelőtti eléhezéseknek, nem fáj a gyomrom és nem vagyok a “plafonon”, ha valaki hozzám mer szólni ebédidő előtt. :)

Már csak 1 hét és kezdjük a C9-et!
2019.08.19 15:47
Tóth Hajnalka Zita
Már csak 1 hét és kezdjük a C9-et!

Már csak egy hét és kezdjük a C9-et!!! Nagyon várom!
Hogy miért?

Biztos vagyok benne, hogy az oviszezon előtt kimondottan jót fog tenni egy teljes feltöltődés a szervezetünknek, de nőként a legnagyobb mozgatórugóm természetesen a külsőm ☺️
Szeretném visszakapni a régi hasamat és nagyon örülnék néhány mínusz centinek a combjaimon is!